Falabella

 Az Argentínából származó fajta kialakulásáról nem tudunk biztosat. Nevét első tudatos  tenyésztője után kapta. Feltehetőleg a criollo lovaktól származik, egyesek szerint egy földcsuszamlás zárhatott el egy kisebb ménest a külvilágtól, ahol a belterjes szaporodás következtében egyre kisebb egyedek születtek. A falabella nem póniló, hanem törpeló, mivel arányai a melegvérű ló testfelépítését tükrözi, annak kicsinyített mása. Minden színben megengedett, marmagassága nem haladhatja meg a 86 cm-t. A falabella a legdrágább fajták egyike, s minél apróbb, annál borsosabb az ára. Házi kedvencként tartják, sokszor bent él a lakásban, mint egy kutya vagy egy macska.

Fjord póni

 A norvégiai fjord póni eredetileg a vikingek lova volt. Könnyen felismerhető deres színéről és a hátán lévő sötét csíkról, amely az üstökétől egészen a farka végéig húzódik. Már a vikingek is lenyírták a sörényét, hogy az égnek meredve láthatóvá váljék a sörény középső, fekete része. A fjord póni nagyon sokoldalúan hasznosítható fajta: fogat- és hátaslónak egyaránt használják. Szívós és bátor, ám igen akaratos. Marmagassága 130–145 cm, tehát póni méretű, ám szülőhazájában, Norvégiában fjord lónak nevezik.

Fríz

A lenyűgöző megjelenésű, fekete színű fríz ló hidegvérű fajta, és Hollandiából származik. A régi időkben a keresztes lovagok használták, kiváló, erős harci lónak számított.  Manapság fogathajtásra és lovaglásra is használják. Mutatós, hosszú, hullámos sörénye és farka miatt közkedvelt cirkuszi ló, jó természetéről és vérmérsékletéről ismert. A lábvégeket pompás bokaszőrzet fedi, a patája erős és kemény. Marmagassága 155 cm vagy afölötti.

Finn ló

 

Finnország egyetlen őshonos lófajtájának eredetéről nem sokat tudunk. Annyi bizonyos, hogy már a bronzkorban az ország területén élt. Nagyon fontos szerepet játszott a finn történelemben: a hadászatban is sokféleképpen hasznosíthatták erejét, de a mezőgazdaság sem igen létezhetett volna a finn ló nélkül. 1907-ben alapították a méneskönyvét, azóta semmilyen más fajtával nem keresztezték. 1924-ben a finn ló két változatát kezdték tenyészteni: a testesebb igáslovat és a könnyebb felépítésű, változatos hasznosítású fajtáját. 1971-ben már négy bejegyzett típusát tartották nyilván: az igáslovat, az ügetőt, a hobbilovat és a póni méretűt. Ma Finnországban évente kb. 1000 csikó születik ebből a fajtából. Az egyik legsokoldalúbban hasznosítható ló a világon, és a leggyorsabb hidegvérű lovak egyike. Kitartó, szívós, készséges, megbízható és éber állat. A többi hidegvérű fajtához képest a finn ló kicsinek számít, vonóereje azonban nem kevesebb, nagy terhek szállítására is képes. Marmagassága 150–170 cm körüli, a póni méretű finn ló 148 cm alatti. Legtöbbször sárga színben fordul elő, sörénye gyakran lenszőke, és főleg a fejen illetve a lábon található fehér jegyek is általánosak.

Furioso-north star

A furioso-north star eredeti elnevezése mezőhegyesi félvér. A nagy múltú, 1785-ben alapított mezőhegyesi ménesben, 1841-ben kezdték a tenyésztését, hasonló lóállományból, mint amelyből a nóniuszt is kitenyésztették ugyanitt. 1841-ben került Mezőhegyesre Furioso, pej angol telivér mén, amellyel két ménes pej, angol félvér kancáit kezdték fedeztetni. 1852-től hat éven keresztül North Star, a fekete, ugyancsak angol telivér mén fedezte a két ménes kancáit, amelyek között voltak nóniuszok is. Kezdetben csak Furioso és North Star fedezhette a kancákat, tehát általuk jött létre a fajta, s tőlük származik a fajta elnevezése is.

Főként az volt a cél, hogy egy tömeges félvér lovat állítsanak elő, amelyet a gazdaság és a katonaság is fel tud használni. A tenyésztés sikeres volt, a kiegyezés (1867) utáni időben Kozma Ferenc munkájának köszönhetően a furioso-north star olyan lófajtává vált, amely egész Európában is hírnevet szerzett magának. Az első világháború szétzilálta a ménest, majd a román megszállók elhurcolták a törzsméneseket. A következő világháborúban megpróbálták kimenekíteni az országból a kancákat, ezért Pettkó-Szandtner Tibor méneskari főparancsnok két részre osztotta az állományt. Az egyik csoportot nyugat, a másikat észak felé indították, de Németországban, illetve Csehországban véget ért az útjuk, mert az amerikai, illetve a szovjet hadsereg hadi zsákmányként elkobozta őket. Németországból sikerült visszaszállítani néhány kancát, de a szovjet kézre került csoport sorsáról semmi nem derült ki. Mindennek ellenére regenerálni tudták a fajtát Mezőhegyesen, azonban még mindig különösen veszélyeztetett fajtának számít, hiszen alig ötszáz kancája lelhető fel ma hazánkban.

A fajta ellenálló a betegségekkel szemben, hosszú élettartamú, élénk, mégis kiegyensúlyozott és megbízható, ami miatt terápiás célokra és gyermeklovagoltatásra is jól lehet használni. Ezenkívül igen eredményes a sportokban: a díjugratásban, díjlovaglásban, fogathajtásban és a militaryban is. Marmagassága 162–168 cm, színe pej, ritkán fekete vagy sárga.