Paint ló

A paint ló zömök, izmos western fajta, viszonylag kis fejjel. Felépítéséből adódóan gyors és fordulékony. Különösen jó természete van, és nagyon alkalmas western lovaglásra. Általában hobbilóként használják. A marmagassága 150–160 cm. Három fő színváltozata a tobiano, overo és tovero. Az overón belül eltérő mintázatok jellemzőek. A fajta az egész világon elterjedt, de bárhol is szülessen is csikó, adatai bekerülnek az amerikai fajtajegyzékbe.

Paso fino

Mint oly sok lófajta, a paso fino is spanyol felmenőkkel büszkélkedhet. Egészen pontosan spanyol, barb, jennet és andalúz fajták keverékéből jött létre valamikor az 1500-as években. Kolumbusz Kristóf Spanyolországból ilyen lovakat vitt magával az újonnan felfedezett kontinensre, Amerikába, amiket ott azután katonai célokra használtak. Az évek során addig tenyésztették, míg ki nem alakult a ma ismert paso fino. A fajta elnevezése az egyik legszembeszökőbb tulajdonságából született, a paso fino ugyanis „finom léptűt” jelent. Viszonylag alacsony marmagassága (140 cm) ellenére ugyanazt a terhet is elbírja, mint magasabb társai. Ennek oka mozgásában keresendő: a paso fino jól belép maga alá, miközben farát behúzza, hogy testét így alátámassza a lovas súlya alatt. Rendkívül kényelmes rajta ülni, akármelyik jármódban is mozogjon a ló. Emiatt terápiás célokra is szívesen használják, de kitartásának és erejének köszönhetően a távlovasoknak, túralovasoknak is kedvelt társa. A paso fino lovak kedvesek, ragaszkodók, intelligensek, nagyon jó természetű állatok.

Perui paso

A 15. század során a peruiak saját tenyésztésű lovaikat az Újvilágba érkező spanyol telepesen berber, fríz és andalúz lovaival kezdték keresztezni. A fajta kialakításával a peruiak célja az volt, hogy megbízható, erős idegzetű, megfontolt, kitartó és energikus lovat kapjanak. Hazájában munkalóként használták, így fontos volt, hogy az egész napos munka során kényelmes legyen rajta lovagolni, és veszélyes terepen, a magas hegyek között ne veszítse el az önuralmát.

Percheron

Mint ahogyan az ősi lófajtáknál ez lenni szokott, a percheron eredetéről is keveset tudunk. Úgy tartják, hogy az Észak-Európában honos, nehezebb testű „erdei” típusú lovak és a mórok által Európába hozott arab telivérek keresztezéséből alakulhatott ki. A percheronokat tekintélyt parancsoló méretük és súlyuk miatt főként csatalovakként használták. A puskapor elterjedése után azonban már egyre kevésbé volt rájuk szükség, és inkább kocsilóként hasznosították erejét. Később a vasúti teherszállítás ismét visszavetette a népszerűségüket, így a tanyasi gazdaságok nagy teherbírású munkalovává vált. Ennek ellenére kiválóan lovagolható, még díjugratásra is idomítják. Nevét Franciaország egykori tartományáról, Perchéről kapta, arról a területről, ahonnan eredeztetik. Nagy, okos szeme van, széles homloka és egyenes orrháta. Széles állkapcsa és finom füle azonban egyértelművé teszi az arab rokonságot. Sörénye ritkás, a farkát általában rövidre vágják. A marja kifejezett, háta rövid, szügye mély. Nagyon jó természetű állat, büszke, intelligens és óvatos. Mindenféle klímához gyorsan alkalmazkodik. Átlagosan 152,5–193 cm a marmagasságuk, tömegük pedig kb. 1200 kg, de a valaha élt legnagyobb példány, az 1902-es születésű Dr. Le Gear 214 cm-es marmagassággal és 1370 kg-os súllyal büszkélkedhetett! A percheronok hosszú életűek, 25 évnél is tovább élhetnek. Többnyire feketék és szürkék, de az USA-ban a sárga és a pej szín is megengedett. Fehér jegyek csak a fejen és a lábon fordulhatnak elő.

Pottock póni

Az ősi tarpántól származó pónifajta Baszkföldön honos, Franciaország Spanyolországgal határos régiójában. A fajta a welsh B és arab ménekkel való keresztezések révén fejlődött ki. Néhány helyen még mindig félvadon élnek, ezért évente egyszer, télen összeterelik őket, a felesleges egyedeket eladják, a többit visszahajtják a hegyekbe, hogy megmaradjon a tenyészállomány. Régóta használják őket a hegyvidéki utakon málháslóként és túralovaglásokra. A második világháború előtt a csempészek a pottock póni segítségével  szállították a csempészárut. Manapság lovaglásra és kocsihúzásra használják. Kis feje van egyenes profillal, a szeme között néha enyhén homorú a homloka. Nyaka rövid, lapockája meredek. Háta hosszú, egyenes, hátsó végtagja rövid, fara csapott. Farka meglehetősen magasan tűzött, finom, lába vékony, kicsi, patája kemény. Biztos léptű; a kitartásáról híres; nyugodt és könnyen kezelhető. Marmagassága 120–148 cm. Elsősorban lovaglásra és kocsihúzásra használják.